A Brinell keménységmérés során kemény acéloknál már a kezdetektől felfigyeltek arra a jelenségre, hogy a behatolótest (acél-, valamint később karbidgolyó) deformálódik. Azaz a lenyomat nagysága már nem lesz arányos az acél keménységével.
És vajon mihez kellettek akkoriban ezek a keményebb acélok? Fegyverekhez, páncélzathoz, hadihajókhoz.
A történelemkönyvekből, háborús regényekből ismerős lehet a Vickers-géppuska, vagy a Vickers repülőgépek.
Vickers-géppuska (a hírhedt Maxim utóda) a Somme-i csatában (1916)
Ezt a keménységmérési eljárást ennél a brit nagyvállalatnál fejlesztették ki 1924-ben R.L. Smith és G.E. Sandland. Róluk az internetet föltúrva sem találni semmit, hogy kik voltak, minden nyomtatott és elektronikus irodalmi hivatkozásban rövidített vezetéknévvel szerepelnek...
Korabeli publikációjuk: R.L. Smith & G.E. Sandland, "An Accurate Method of Determining the Hardness of Metals, with Particular Reference to Those of a High Degree of Hardness," Proceedings of the Institution of Mechanical Engineers, Vol. I, 1922, p 623–641.
A behatolótest anyagául a gyémántot használtak, így minimalizálva a deformációját. A kiképzése gúla formájú. A gyémántgúla csúcsszöge első hallásra talán bizarr, hogy 136° - legföljebb legyintünk, hogy még egy újabb angolszász véletlenszám. Azonban ez nagyon is tudatos választás volt, ugyanis ezzel a kúpszöggel a vickers-keménység (HV) értéke számértékét tekintve egy igen nagy tartományon megegyezik a Brinellel (HB), de a méréstartománya jóval tágabb.
A Vickers keménységmérő vázlata (Gillemot László, Metallográfia és anyagvizsgálat, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1952.)
Végül a névadó vállalatról pár mondat harangtól a hadihajókig:
Edward Vickers és George Naylor Sheffieldben 1828-ban alapított egy acélöntödét. A kezdetekben a legismertebb termékeik a templomi harangok voltak. A 19. század végére a cég növekedésével újabb és újabb területekbe vágtak bele: 1872-től hajócsavarokat öntöttek, később kovácsüzemet létesítettek, 1888-ban kezdtek páncélt gyártani és 1890-ben már lövegekhez készítettek alkatrészeket. A Maxim-géppuska gyártóját 1897-ben kebelezték be, majd még az I. világháború előtt a repülőgépipar egyik úttörő motorgyártója, a Wolseley került az étlapra. Innentől még számos adásvétel, szétválás, egyesülés, osztódás zajlott, de a fő profilok és hadiipari érdekeltségek megmaradtak.
Ha az autóiparban/autósportban jártas az olvasó, emlékezhet, hogy a Vickers plc. tulajdonába tartozott a Cosworth tervezőiroda 1990-től 1998-ig.
A cégcsoport utolsó maradványa, ami még ma is viseli a régi nevet a Vickers Shipbuilding and Engineering Ltd., amely hadihajók és tengeralattjárók gyártásával foglalkozik.