A napokban előkerült egy hír a BBC honlapján, amit néhány magyar internetes újság is átvett. Önmagában már az is érdekelne, hogy hogyan buggyant föl ez a hír, hiszen amiről beszámol az az esemény már jópár hónapos: a Csandrajáan-1 (angolosan Chandrayaan-1) űrszonda vízjeget mutatott ki néhány holdkráterben a felszín alatt néhány cm-rel.
Mi ez a furcsa név egy űrszondának? A Csandrajáan az első indiai űrszonda, nevét a szanszkrit चांद्र (csandra=Hold), és यान (jáan=hajó) szavakból alkották. Küldetése volt, hogy a Holdról nagyfelbontású ásványtani térképet készítsen, föltérképezze a holdi kőzeteket alkotó legfőbb elemek (Mg, Al, Si, Ca, Fe, Ti, Rn, U, Th) előfordulását a felszínen. Ezen fölül egy 20 kg-os becsapódóegységet is vitt magával, amelyre szintén fölszereltek jópár műszert. A szonda 2008. októberében startolt a Földről, de nem élte meg a tervezett két éves küldetés végét. Pontosabban túlélni túléli, de konstrukciós hibák miatt túlmelegedett, így 2009. augusztusában megszakadt vele a kapcsolat.
Természetesen bármelyik műszer miatt kiérdemelné a Csandrajáan, hogy a műszermánián foglalkozzunk vele, de elsősorban mégis egy mérőmodulra koncentrálnánk. Ez pedig egy XRF spektrométer - munkanevén a C1XS egység (a bal oldali képen).
Földi körülmények között elég elterjedten, mondhatni természetesen használják kőzetek, ásványok elemanalízisére a röntgenfluoreszcens (XRF) módszert egyszerűsége és gyorsasága miatt (persze emellett kielégítő analitikai pontosságot is biztosít). Leggyakoribb ilyen példának említhetném a cementipart, üveggyártást vagy tágabb értelemben az olajbányászatot is. Valami hasonló volt tulajdonképpen a feladat ennél a holdszondánál is. Azonban ha szoktam azt a szófordulatot használni egyes mérések buktatóinál, hogy ,,ez ingoványos terület" akkor itt ez gyaloglás a Duna közepén betonpapucsban. Egyfelől itt nemigen lehet beszélni mintaelőkészítésről, hiszen a műszer néhány száz km-re van a mérendő felszíntől, tehát jó esetben is féligmennyiségi (jó, szaknyelven szemikvantitatív) eredményeket kaphatunk (bár azért ez nem rossz, ha azt nézzük, hogy mégis egy egész bolygót mérünk meg). Másfelől, bár elég robosztusak a földi hordozható elemzők, de ott kinn mégis (majdnem) vákuum van, illetve az itt megszokott -20...+40°C-os körülmények ott gyakorlatilag még véletlenül sem fordulnak elő.
A felszíntől való távolság miatt nem lett volna különösebb értelme sugárforrást fellőni a műszerrel, pontosabban a legjobb sugárforrás már fönn van - ez pedig a Nap (méginkább a napkitörések). A karakterisztikus röntgensugárzást pedig nem nyeli el a Hold atmoszférája. (A Holdon uralkodó sugárzási viszonyokat árbázolja az Indiai Űrügynökség fenti grafikája.) Ezért tulajdonképpen a műszer egy jó nagy detektor, felülete kb. 30-szorosa egy komoly földi műszer érzékelőjének. A felszínre vetített felbontása a berendezésnek 25 km. A detektort egy zárszerkezet védte a sugárzástól, miközben nem mértek vele, az elektronika egy külön modulban helyezkedett el. A berendezés egyik röntegenspektrométerét (X-ray Solar Monitor - XSM) az Oxford Instruments készítette, ez a C1XS ,,kalibrálásáért" felelt, ezen kívül számos direkt mérést is végzett a Nap röntgenspektrumáról (lásd a lentebbi képen).
Erre a kalibrálásra azért volt szükség, hogy tudják, egészen pontosan milyen spektrumú sugárzás származik az egyes napkitörésekből, ami gerjeszti a Hold felszíni atomjait. Lényegében ez egy olyan XRF berendezés volt, ami hordozható, és a sugárforrását állandóan ellenőrizte, hogy hogyan ,,állítódott el" - milyen elemeket gerjeszt. Ez utóbbi azért is érdekes, mert napkitörésekkor nemcsak az Al, Si és Mg mérése volt kielégítő, hanem a vasat, káliumot, nátriumot, kalciumot tudta jópárszor érzékelni a Holdat pásztázó detektor, utóbbiakat főleg a Hold déli és ,,túlsó" féltekéjén.
A C1XS műszercsoport először 2008. decemberében mért az amerikai holdraszállások helye környékén, végül összesen 30 napkitörés során tudtak méréseket végezni. Az eredmények elsősorban a geológusokat segítik majd, hogy tanulmányozhassák a bolygók kialakulásának a folymatát.
