A múltkori teszt annyira villám lett, hogy jópár dolgot sikerült figyelmen kívül hagyni. Ehhez képest maga a mérés pedig meg lett bonyolítva kissé. Az elgondolás az volt, hogy ugyanazt a réteget kell mérni, hogy könnyű legyen az esetleges összefüggést észrevenni. Ezért a kész bevonatot lemezestül tettem egy henger alakú alumíniumtömbre. Így merült föl a kérdés, hogy a légrés nem befolyásolja-e a mérést?

De vannak olyan ,,bevonatok" amik sokkal mobilabbak! Hiszen pont ezért adják a műszerhez a kalibrált fóliákat. A rétegvastagság ugyanaz, tökmindegy, hogy egy adótorony rácsos tartójára teszem, vagy egy ventilátorházra. 

Tehát a próba ismétlésekor már ezt a fóliát tettem a lemezre, és a tömbre. A lemezen szépen 24,0 mikron körül alakultak az eredmények. Mondjuk durva lett volna, ha nem, mert azon a lemezen nulláztam és kalibráltam. A tömbön viszont váratlan eredményt kaptam, kb. két mikronnal többet mért a műszer! Ha a lemezvastagság lenne a befolyásoló tényező, pont kevesebbnek kéne lennie. (A két munkadarab azonos anyagból volt persze, ezt már az elején illett volna tisztáznom.) Ezt ez eredményt az alumíniumhenger tetején kaptam, ahol - mivel ez egy OES spektrométerhez készült minta - flexszel egyengett felület volt, az ennek megfelelő érdességgel. A paláston a felületi érdesség jóval kisebb volt, és a rétegmérés ismét a 24 mikronos átlagot adta. Igaz a szórása valamivel nagyobb volt, mert a felület nem volt teljesen sík, és nem is teljesen egyenletesen görbült.

Tehát a módosított teszt szerint sem függ ennél a lemezvastagságnál a rétegvastagság az előbbi jellemzőtől. A felületi érdesség most csak azért vitte el a mérési eredményt, mert a fóliavastagsághoz hozzáadódott az a pici légrés, ami a rücskökre fölfekvő fólia és a hordozó között kialakult. Festett felület esetén persze ez a légrés nem létezik, a tényleges festékvastagságot mérjük. Legalábbis ha a festék felszíne nem flexszel egyengetett.